A Sajó-völgyében továbbra is lignittel fűtenek, pedig már megint veszélyes a levegő
Súlyan szennyező lignittel fűteni, azonban az önkormányzatok mégis szociális alapon ezt osztják a lakosságnak. Mindeközben a Sajó völgyében már veszélyes a levegő.
Súlyan szennyező lignittel fűteni, azonban az önkormányzatok mégis szociális alapon ezt osztják a lakosságnak. Mindeközben a Sajó völgyében már veszélyes a levegő.
2020 első tíz hónapja azóta volt a legmelegebb a kontinens történetében, mióta hőmérőjük van a meteorológusoknak. De a Meteorológiai Világszervezet friss klímajelentése más lesújtó tényekről is beszámol.
Szingapúr a világon elsőként engedélyezte laboratóriumi körülmények között előállított csirkehús értékesítését.
Tavaly augusztus és idén július között olyan nagymértékű volt az erdőirtás az Amazonas-medence brazíliai részén, hogy arra 2008 óta nem volt példa – közölte a brazil tudományos és technológiai minisztérium űr- és légkörkutatási intézete (INPE), amelynek feladata az esőerdők állapotának figyelemmel kísérése.
A prágai állomást felújítják. A dolog érdekessége, hogy az adófizetőknek nem kerül semmibe. Az ottani MÁV fogta kiadta bérbe egy olasz cégnek 30 évre. 30 évig üzemelteti és ezért Ő fizeti a felújítást is. Itthon ezt nem lehetne megcsinálni, mert akkor mutyi lenne, hogy abba meg Szilágyiné is belesárgulna…